1345. Alighogy véget ért a litvánok elleni keresztes hadjárat, a csehek máris a lengyelekkel háborúznak. Krakkó ostromát magyar hadak segítenek meghiúsítani, de közben Anjou Lajos már a következő, tengermelléki hadjáratára készül. A dalmáciai Zára véres háborúba keveredik Velencével, ám miközben Visegrádról várják az életmentő segítséget, a Nápolyi Királyságban olyasmi történik, ami alapjaiban változtatja meg az Anjouk további terveit – és a Magyar Királyság történelmét. Bátor Szilárd friss gyászával és egyben a lelkét tépázó démonokkal küzdve igyekszik túllépni a múlt árnyain, hogy végre méltó módon irányíthassa dubicai birtokát. Amióta az eszét tudja, számtalanszor volt kénytelen fenékig üríteni a keserűség poharát – a sors azonban ezúttal különleges meglepetéseket tartogat számára. Bíró Szabolcs regényfolyamának nyolcadik része, a Dél pörölye újabb eseménydús éveket ölel fel a XIV. század páratlan történetéből. Ott lehetünk Zára ostrománál és a crécyi csatában, betekinthetünk a királyi udvar és a vidéki nemesség életébe, egyúttal pedig láthatjuk felemelkedni a legendás óriást, akit úgy hívtak: Toldi Miklós.
Bíró Szabolcs Anjouk regényfolyamának legújabb, 8. része a Dél pörölye címet viseli.
Már nemzedékek óta követhetjük végig a Bátor család és barátai életét és egyben az Anjou uralkodóház tagjait és vehetünk részt véres, hátborzongató csatákban és fájdalmas szerelmi ügyekben - ezúttal sincs ez másképp.
A fonalat viszonylag könnyen fel lehet venni az előző rész után, habár volt olyan része, amit nehezemre esett felidézni, de azán lassan összeraktam mozaikokból a képet. Kicsit persze nehézkesen indul, és az embernek van néha olyan érzése, hogy egy történelemkönyvet olvas, de amikor végre azokhoz a részekhez érünk, amik a szeretett szereplőinkkel foglalkoznak és őket helyezi a középpontba, az bőven kárpótol minket. Sőt, valójában valahogy minden résznél olyan érzésem van, hogy több időt szeretnék mondjuk, Szilárd vagy majd most Lajos feleségének "társaságában" eltölteni... (Drága András...) No, de valahol az is érthető, hogy több évtizedet ölelünk fel pár kötet által, tehát kevesebb idő van egy-egy szereplőre vagy lelki vívódásaira, megismerésére, gondolataira, mert a történelmi vonat nem áll meg. Kicsit olyan érzés, hogy elsuhan felettünk az élet.
A legtöbb könyv esetében ugyanis egy regényről van szó, vagy ha sorozat is, többségében egy idősíkban és egy térben, egy szereplővel a középpontban mozognak, kivéve mondjuk A gyűrűk ura, aminek hasonló a felépítése, mint az Anjouknak, azaz térben kacifántosan ugrálunk a szereplők között, mindegyikkel tűkön ülve várjuk, hogy mi fog történni. Mégis, talán ebben az esetben kevésnek érzem egy-egy regény terjedelmét (hiába a majdnem ötszáz oldal, szerintem karakterszámilag nem annyira sok). Olyan érzés, mint kapni egy tábla csokoládét, amiből csak két szeletkét ehetünk csak meg. Nem annyira látunk bele a szereplők érzéseibe, gondolataiba (talán egy-két személyes levél ezen segíthetne), néha még meg is szakad értük az ember szíve, mert csak bábuk a történelem, avagy az író sakktábláján.
Mindez természetesen egyébként nem ront az élményből, szóval szépen siklunk tovább a történések folyamán, megtudjuk, hogy alakul tovább a karakterek élete, és mindig kapunk egy-egy új morzsát, ami felkelti a figyelmünket a továbbiakra. Például remélem, kicsit a nők szemüvegén keresztül is szemlélhetjük majd az esetet (Lajos felesége és tudjuk ki), és persze kellemes meglepetés volt Anjou István jelleme – ebből bőven lehet még mit kibontakoztatni – többek között egy érdekes szerelmi szálat. (?)
Nyilván azoknak ajánlom a könyvet, akik ismerik már a sorozatot, és szeretik, szerintem nem fognak csalódni, lehet találgatni hogyan folytatódik, vagy „shippelni” egyes karaktereket. 😉